Település:
Budapest, 7. kerület


Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár


Budapest 1074. VII. kerület Dohány utca 2., Múzeumunk a Dohány utcai zsinagóga mellett felépült épületszárnyban van, közös bejárattal a zsinagógával.

Állandó kiállítás – Tamid: Mindig

Kiállításunk a judaizmus alapjait, a zsidó hétköznapokat, ünnepeket és életfordulókat mutatja be. Ezek egy része közismert, hiszen eredetük a Bibliában olvasható történetekhez vezethető vissza. A Tízparancsolat és az időbeosztás heti ritmusa az emberiség közös kincsévé lettek. A zsidó szokások a változó körülmények és az ókori örökség folyamatos újraértelmezése során alakulnak, de az idő beosztása, az élet ritmusa továbbra is a napok ősi rendjét követi.

Az elmúlt évszázadokban a zsidó szöveges örökség értelmezéséhez és továbbadásához gazdag tárgykultúra alakult. Kiállításunkban a gyűjteményünkben megőrzött szertartási tárgyakból, könyvekből, bútorokból láthatnak válogatást. A termeken végighaladva a hétköznapok és a szombat, az ünnepek és a zsidó életszakaszok kultúráját ismerhetik meg.
A látogatás során olvassák össze az ablakok jelentését az alattuk kiállított tárgyakkal. Olvassák hozzá a szövegeket: a muzeológus hangját és a rabbi hangját, melyek együttesen értelmezik a zsidó tárgyi örökséget.

Kiállításunkban több mint háromszáz tárgyon, és a hozzájuk kapcsolódó magyarázatokon keresztül ismerhették meg a zsidó hétköznapok és ünnepek, szokások és értékek világát. Láthattak díszesen kimunkált, értékes ritkaságokat, és egyszerű, átalakított, kizárólag az általuk végrehajtott parancsolatok miatt értékessé vált tárgyakat is. Egyéni történeteik társadalmi, kulturális jelenségeket tártak fel: hogyan, miként használták őket, mielőtt a múzeumba kerültek.
Kiállításunkban a judaizmus térhez és időhöz való viszonyát is bemutattuk. Az első teremben az időhöz, itt a térhez kapcsolódó tárgytörténeteket láthattunk. Kiállításunk zárófala kelet, Jeruzsálem irányába néz. Hagyományaink szerint ebbe az irányba épülnek a zsinagógák és erre fordulnak az imádkozók. Ez egyszerre idézi a múltat és az eljövendő teljes megváltást is. Az idő és a tér itt összeolvasható, mert összeér: a zsidó élet örök körforgását jelképezi a történelem pusztításai, a kiűzetések, autodafék és gázkamrák ellenére is. Ezért lett a kiállítás címe: TAMID

100 év - 100 tárgy 

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.
A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide mindazt, amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették. A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják. Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről
szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

Apákról az utódokra szállott elhivatottság.

A Munk-Munkácsi család története

"Zsidó múzeumunk nem műkincsek után áhítozó, luxust kedvelő lelkek alkotása, hanem egyenes függvénye a zsidóság egyik fenntartó életelemének: a történelmi világszemléletnek, kifejezője az apákról az utódokra szállott elhivatottság és kiválasztottság gondolatának” – írta 1932-ben a múzeum akkori igazgatója, Munkácsi Ernő.
A múltra való emlékezés és emlékeztetés parancsa a zsidó hagyomány egyik tartópillére. A hagyomány átadás-átvételének láncolata Mózes idejétől, a Szináj-hegyi kinyilatkoztatástól megszakítatlan, nemzedékről nemzedékre, mesterről tanítványra öröklődik. Áldások és csapások, üldöztetések és csodás szabadulások emlékét, Izrael népének történetét személyes múltként is megélni a zsidó identitás formáló eleme.
A Munk-Munkácsi család háromszáz évnyi története jellegzetes magyarországi zsidó családtörténet, már-már tankönyvi példatár. Ami mégis különlegessé teszi, az az öt nemzedék óta az apákról az utódokra szálló elhivatottság a család emlékeinek – tárgyaknak, iratoknak, fényképeknek és személyes relikviáknak – gyűjtésére és megőrzésére. Az emlékezés és emlékeztetés parancsának megértése és megélése ma is összekapcsolja a szétszórt családtagokat és közösségeket. Zsidó múzeumunk ma ennek a kapcsolattartásnak eszköze, formálója, helyszíne. 

Az emlékezés kertje

​A Dohány utcai zsinagóga épülete melletti árkádok övezte alig ezer négyzetméternyi kert szimbolikus terület a magyarországi zsidó és nemzsidó együttélés történetében. A telek a tizenkilencedik-huszadik század fordulóján vált közterületté, amikor a városrendezéskor lebontották a zsinagóga mellett álló házat. A Pesti Izraelita Hitközség igényt tartott a telekre, ezért a tervezett lipótvárosi zsinagóga telkét, egy ennél ötször nagyobb belvárosi telket cseréltek el érte. A telek beépítése csak az első világháború után kezdődött meg, amikor a zsidó katonák emlékművének szánt Hősök zsinagógáját, kultúrházat és parkot építettek rá. Az egész területet árkádsorral vették körül, hogy a zsidó közösségi terek nyitottak és átláthatóak legyenek. Az árkádokra a felebaráti szeretetről és a másik megbecsüléséről szóló bibliai idézeteket is terveztek, de ez végül nem valósult meg. A park közepére keleties vízmedencét álmodtak, melyben az ég tükröződhetett volna. A második világháború végén az épületegyüttes és a kert a budapesti gettó része lett, ahol több tízezer ember zsúfolódott össze embertelen körülmények között. A gettó felszabadításakor megfagyott, éhenhalt, az ostrom és a nyilasok brutalitása következtében elpusztult zsidók ezreinek holttestét találták az utcákon. Közülük több, mint kétezret itt, a kertben temettek el. Ismeretlen, azonosíthatatlan hullákat és olyanokat, akiket máig siratnak. A vízmedencés park sírkertté, egy embertelen korszak mementójává vált.

Csillag a házon - csillag a kabáton 

1944 áprilisában Magyarországon csaknem 700.000 ember ruházatán jelent meg a messziről virító hatágú sárga csillag. A megjelölés kiszolgáltatottá, az atrocitások könnyű prédájává tette az érintetteket, s megkönnyítette az élet valamennyi területére kiterjedő zsidóellenes intézkedések végrehajtását.
A csillaggal megjelölt emberekről szinte alig maradt ránk fénykép, hiszen a megbélyegzettek nem szívesen álltak kamera elé. A fényképezésre kevés lehetőség volt: a zsidókat egyéb ingóságaikkal együtt fényképezőgépeiktől is megfosztották. Az események is gyorsan követték egymást: a sárga csillag viselőinek túlnyomó többségét, szinte az egész vidéki zsidóságot alig néhány hét múlva gettóba zárták és embertelen körülmények között elszállították az országból. Képmásuk, ha volt is, velük együtt elveszett, semmivé vált. A kiállítás falain többnyire azok arcát láthatjuk, akik túlélték a vészkorszakot.
A kiállításon olvasható naplók és visszaemlékezések, korabeli újságcikkek, hirdetmények érzékeltetik, mit éltek át a csillagviselésre kötelezettek, s hogyan reagált a magyar társadalom többsége a törvények alapján zsidónak minősülő polgártársainak megbélyegzésére. Megalázottság, szégyen, félelem, kétségbeesés, ritkábban dac és harag az egyik oldalon – főként közöny, de nem ritkán káröröm, gyűlölet a másikon. Akiben sajnálat, együttérzés ébredt, az a megtorlástól való félelem miatt alig mert ennek kifejezést adni. A sárga csillag bevezetése végzetesen kettészakította a magyar társadalmat s nagy lépés volt a nácik által kitűzött cél, a „végső megoldás”, a zsidóság tulajdontól való megfosztása, kirekesztése, elszigetelése, deportálása és végül meggyilkolása felé. 

A kiállítás anyagát összegyűjtötte és a kiállítást rendezte: Jalsovszky Katalin. 
A kiállítás a 2B Galériában (Budapest, Ráday utca 47.) látható április 3-ig. 

Nyitvatartás

2020. február 28-ig:
10.00-16.00 óráig, péntek 14.00 óráig
  
Ünnepnapokon a múzeum zárva tart:
Szeptember 29, 30. Zárva
Október 1, 8, 9, 14, 15, 21, 22.  Zárva
Október 13, 20. rövidített nyitva tartás 14.00. óráig
Október 23.  Zárva
November 1. Zárva
December 24, 25. Zárva
Az év MINDEN SZOMBATJÁN továbbra is zárva tartunk!

Megközelítés

Budapest 1074. VII. kerület
Dohány utca 2. 

Múzeumunk a Dohány utcai zsinagóga mellett felépült épületszárnyban van, közös bejárattal a zsinagógával. 

Belépőjegyek: 

Egyéni felnőtt jegy: 4500 Ft
Budapest Kártyával 10 %-os kedvezmény
Egyéni diák jegy: 3400 Ft 
Diákigazolvánnyal + Budapest Kártyával 10 %-os kedvezmény

Gyerekjegy: 1500 Ft 
6-12 éves kor között
Családi jegy: 11000 Ft
2 felnőtt és minimum 2 gyerek


Ingyenes:   
Gyermekeknek 6 éves kor alatt 
ICOM, ICOMOS kártyával   
Mozgássérült igazolvánnyal 
Mozgássérült kísérője: 500 Ft 
Budapest Kártya -10%

 

Forrás: milev.hu

 

 

 

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »